|
A Debreceni Egyetemet idén 2 női és 4 férfi játékos képviselte. Név szerint: Berkes Dániel, Boros Balázs, Kiss Ramóna, Nagy Patrícia, Varga Ákos és Vislóczki György. A játékosok szépen kitettek magukért, hiszen minden versenyszámban amiben elindultak, sikerült felállniuk a dobogó valamelyik fokára.
De nézzük sorban az eseményeket!
A pénteki versenynap a csapatmérkőzésekkel kezdődött, ahol a korábbi többszörös győztes és egy év kihagyás után ismét diadalmaskodó Debreceni Egyetem versenyzői emelhették a magasba az első helyért járó kupát, legyőzve a döntően remek formát mutató ELTE csapatát.
Ezzel a kezdeti lendülettel folytatták menetelésüket a cívisvárosiak. A verseny az igazolt kategóriás női és férfi egyénikkel folytatódott, ahol mindkét nem képviselői szépen kitettek magukért. Nagy Patrícia annak ellenére, hogy nem rendelkezik igazolt státusszal, megmérettette magát a „profik” között. Nagyszerűen helytállt és megszerezte az 5. helyet, Kiss Ramóna pedig újabb éremmel gazdagította a debrecenieket, hiszen bejutott az elődöntőbe, ahol csupán szoros, háromjátszmás mérkőzésen maradt csak alul ellenfelével szemben.
Időközben a fiúknál Boros Balázs és Vislóczki György révén, házi döntőnek örülhettünk, melyből idén is a címvédő, Boros Balázs került ki győztesként.
A fiúk sikere tovább folytatódott, hiszen férfi párosban szintén debreceni döntőre került sor, ahol ugyancsak a tavalyi győztes Boros-Varga nézett farkasszemet a szintén debreceni duó, Berkes-Vislóczkival. Ezt az összecsapást a rutinosabb páros, Boros-Varga nyerte meg, megszerezve ezzel idei harmadik aranyunkat a MEFOB-on.
Szombaton folytatódtak a debreceni sikerek:
A férfi egyéni amatőr kategóriában szintén debreceni arany született Berkes Dániel révén, mellyel négyre emelkedett a csapat győzelmeinek száma.
Vegyes párosban mind a két debreceni duónak sikerült dobogós helyezést elérnie, hiszen a Berkes-Kiss páros ezüst, míg a Vislóczki-Nagy bronzérmet szerzett.
Összességében tehát dicséret illeti a játékosokat, hiszen továbbra is öregbítették a Debreceni Egyetem hírnevét sportberkekben azzal, hogy a legeredményesebb csapat lettek az Országos Döntőn.
Gratulálunk!
Eredmények röviden:
Csapat: I. hely
Férfi egyéni:
I. Boros Balázs
II. Vislóczki György
Női egyéni:
III. Kiss Ramóna
V. Nagy Patrícia
Férfi Páros:
I. Boros Balázs-Varga Ákos
II. Berkes Dániel-Vislóczki György
Női Páros:
III. Kiss Ramóna-Nagy Patrícia
Vegyes Páros:
II. Berkes Dániel-Kiss Ramóna
III. Vislóczki György-Nagy Patrícia
Férfi egyéni amatőr kategória:
I. Berkes Dániel
|